Bogarak a fogaimban

Olyan szépen elterveztem, hogy az indulás előtti héten mindent elintézek, sokat motorozok, bejáratom az új gumikat, beszerzek mindent, ami kell, találkozom a barátaimmal és sokat leszek a kutyuskámmal. Ebből természetesen semmi sem jött össze. Bevállaltam egy 5 napos forgatást, amit csütörtökön kezdtem, ami egyben az otthonunkból kiköltözés napja is volt. Még egy utolsó kerti party szerda este az udvarunkban, majd csütörtök hajnalban becsuktam a motorostáskám és elindultam dolgozni. Este, munka után a Madách térre érkeztem haza, a pasim szüleinek a lakásába, az indulás előtti ideiglenes otthonunkba. Ügyesen kiadtuk a régi otthonunkat és az én új lakásomat is, míg vissza nem jövök, viszont így 1 hétig az indulás előtt csövesek lettünk. A Madách térre hazajárni munka után már kicsit meghozta a nyaralás feelinget. Nagyon vicces volt ott pecózni, de az első este, amikor hazértem, elég hülyén éreztem magam, amikor megláttam a pasim az étkező közepén ácsorogni egy szál alsógatyában, ahol eddig csak családi ebéden voltam. :D

A motorom 1 héttel később lett kész, mint terveztük és 3-szor annyi dolgot kellett megcsinálni rajta, mint gondoltuk, így háromszor annyiba is került, a szerelő pedig azt tanácsolta, hogy nyugodtan induljak el ezzel a motorrral, viszont amint visszatértem, adjam el.

-De azért elindulhatok vele, nem hagy cserben a török hegyekben, ugye?

-Persze, indulj el nyugodtan, de ez egy öreg motor, ne szídj nagyon, ha valami tönkremegy rajta útközben.

Köszi, tök megnyugtató.

Igazából csak a legszükségesebbeket cserélték, javították. Új gumik, új fékbetét és féktárcsa, a karburátor falsot szívott és az első villa el volt ferdülve, azt szépen kiegyenesítették és feljebb emelték, így végre leér a lábam, amitől most már teljesen magabiztosan ülök a motoron.

Viszont tegnap ültem vissza rá először csomagokkal megpakolva, ami azt jelentette, hogy alig fértem fel rá és egészen hülye pózban tudtam csak ülni rajta, így azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy vagy megszabadulok egy csomó cuccomtól vagy leszerelem a hátsó dobozomat, mert így a belvárosból Leányfaluig elérni is szenvedés volt.

Péntektől szerdáig a Madách téren parkolt a motor, minden reggel aggódva csekkoltam, hogy vajon a bulizó hordák lerúgták, lehugyozták, feldöntötték-e, de nagy meglepetésemre semmi nem történt vele egy száraz pizzaszeleten kívül, amit az ülésen felejtett valaki.

Most már biztonságban várja a holnap reggeli indulást az udvarban, felszereltem a tanktáskát, leszereltem a hátsó dobozt, még egy utolsó lánc olajozás és holnap reggel csak felpattintom a szuper könnyen rögzíthető sw-motech táskámat és ordítvasírva búcsút intek a kiskutyámnak.

Nem is bánom, hogy nem volt időm indulás előtt mindenféle felesleges hülyeséget beszerezni, így tök kevés cuccom van, nem fogok megszakadni ha cipelni kell a csomagom és valószínúleg nem is lesz azokon kívül másra szükségem, mint ami van. Ha mégis, azt útközben is be tudom szerezni. Lehet, hogy egy fullface bukó nem ártott volna, de az első 2 nap zúzunk csak autópályán, hogy minél gyorsabban Isztambulba érjünk, akkor biztos jól jönne egy fullface, utána csak kirándulgatunk Törökországban keresztben-kasul, úgyhogy úgy döntöttem, azt a 2 napot kibírom abban a bukóban, ami van. A védőfelszerelésem a jól bevállt farmerba aplikálható térdvédőből áll, amihez kis zsebeket varrtam a farmerek belsejébe és most fel fogom venni a gerincvédőt is, bár utálom, mert rohadt nagy és kényelmetlen, a pasimtól örököltem, de az Anyukámat megnyugtatja.

Míg a motorom szervízben volt, kénytelen voltam visszaülni a Honda CX-re, amivel tavaly nyáron csapattam és igazából azon tanultam meg motorozni. Fogalmam sincs hogy éltem túl azt a nyarat. Gyönyörű motor és igazából érzed rajta, hogy motorozol, meg minden apró buckát ás mélyedést is az aszfaltban, mert leszakadnak a belső szerveid, mikor átmész rajtuk. Kicserélték a közép sztenderét és azóta nem ültem rajta, így akkor jöttem rá, mit is jelent ez, amikor először megálltam vele az Andrássyn és minden erőmet összeszedve 5 percig küzdöttem, hogy felhúzzam rá, aztán feladtam és a fáradtságtól remegő kézzel tartva a motort segítségért kiabáltam a járókelőkhöz. Utána egész nap ezzel a módszerrel oldottam meg a megállást, nagyon röhögtem magamon, de mindenki szuper segítőkész volt. Egyszer voltam bajban, amikor a kisoroszi golfpályán egy árva lélek nem volt a parkolóban, úgyhogy megpróbáltam kitámasztani az oldal sztenderrel, ami rémlett, hogy nem tartja meg, de a pasim azt mondta, hogy megtartja az, használjam nyugodtan. Nem tartotta meg. Ott álltam egy szomorúan fekvő motorrral, amiből folydogált a benzin és csak remélni mertem, hogy nem basztam teljesen szét az 1 napra kölcsönkért motort, ami a pasim szemefénye. Végül csak a lámpa ferdült el kicsit, megbocsájtható bűn.

Nem nagyon tudom még felfogni, hogy holnap reggel valóban felülök a motoromra és meg sem állok Isztambulig, majd 1 hónapon át kérgesre ülöm a popóm a motormon. Azt meg még inkább nem tudom felfogni, hogy a pasim másfél év múlva tér vissza, mikor körbemotorozta a világot. Tegnap este és ma délelőtt még szerelte a motort, de nem lennék meglepve, ha holnap indulás előtt még szétszedne és összerakna rajta valamit.

Ha minden terv szerint alakul, akkor október elején visszatérek. Ez attól függ, hogy hogy lesz komp Grúziából Bulgáriába. Szeretném Grúziában még kicsit csapatni, de ez csak akkor derül ki, amikor megérkezünk a kikötőbe és megpróbálunk jegyet venni a kompra, ami egyelőre nem jár, de elvileg szeptemben közepétől fog. A másik kétségem a kompot illetően, hogy sikerül-e a kulturáltabb kompra jegyet vennem és nem arra, amit kamionos kompként emlegetenek, amin kizárólag bolgár és török kamionsofőrök utaznak és jobb időtöltés híján egész nap a bárban isznak.

Egyetlen egy dolog hiányzik ahhoz, hogy ez az út tökéletes legyen, hogy jöjjön velünk a kutyuskánk is.